Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emlékek másokról

Szerkesztés alatt 

 

 

 

Balogh Józsi (Bubu) technikus végzettségű volt, de elméleti ismeretei mellett olyan hatalmas gyakorlati tapasztalattal és műszaki érzékkel rendelkezett, hogy sose szégyelltem elismerni: rengeteget tanultam Tőle. Sok fogást lestem el a megszorult csavar kicsavarásától a villanymotorok szétszerelésén át a legbonyolultabb eszközök megjavításáig. Már a munkához "hozzákészülődését" is tanítani lehetne és kellene. Most azonban egy olyan "megmozdulását" mesélném el, amellyel alaposan meglepett, mondhatnám "köpni, nyelni nem tudtam egy darabig".

Siemens egységes típusú polárjelfogókat használó berendezésünk javításához volt egy hivatalos, gyári  segédműszerünk, amivel a jelfogókat lehetett beállítani. Bubu akkurátusan megpucolta a jelfogókat, hogy az érintkezői ne "peregjenek", a beállító csavarokkal tökéletesen beállította a jelfogók átváltási szimmetriáját. Ezek után a jelfogókat visszahelyezte a berendezésbe, de az nem működött. Újra kiszedte a jelfogókat, újra megpucolta, újra beállította, de az eredmény ugyanaz: nem működött a berendezés. Ez háromszor megismétlődött. Ezután gyakorlati tapasztalatai alapján ösztönösen elkezdte a jelfogókat "féloldalasra" állítani, ami egyszerűen ellentétes a polárjelfogók működési alapelvével, de kiderült, hogy a berendezés csak akkor működik, ha az összes jelfogót féloldalasra állítja be. Vagyis jó jelfogókkal nem működött, rossz jelfogókkal működött a berendezés. Miután ez kiderült Bubu úgy vágta a falhoz a jelfogót, hogy darabjaira tört. Gondolom a berendezést szerette volna a falhoz csapni, de az túl nehéz volt, mert maga a jelfogó "ártatlan" volt.

A munkahelyen éltek apró kis bogarak. Keskeny, 3-5 mm hosszú, soklábú nagyon gyorsan szaladó. A nevét nem tudom, de szorgalmasan irtottuk őket. Bubu találta ki, hogy irtásuk csak akkor sportszerű, ha egy pici kalapács keskeny élével (10mm x 1mm) próbáljuk eltalálni a PVC padlón, de először kötelező melléütni. Amikor elkezd rohanni, akkor kell agyoncsapni. A pici szürke bogarat a szürke PVC padlón. Nem egyszerű.

Bubu Kovács Sanyival járt egy váltásba. Este szokásuk volt teát főzni. A teát egy üvegkancsóba töltötték, és központilag cukrozták. A technikusi ügyelet asztala egy polcot is tartalmazott az asztallap felett. Az asztalon volt a munkanapló. Sanyi az egyik alkalommal a polcra tett kancsóban egy evőkanállal kavargatta a cukrot és a kanállal véletlenül belülről kiverte a kancsó oldalát. Nem tört össze, csak egy lyuk keletkezett az oldalán. A forró tea a lyukon keresztül elkezdett a naplóra folyni. Bubu felkapta a naplót és zavarában nem kifele, hanem befele, a polc alá tartotta, hogy mentse a teától. Közben a forró tea a karjára ömlött. Sanyi pedig annyira ledöbbent, hogy moccanni sem tudott, csak nézte szegény Bubu szenvedését. Néhány pillanat múlva a tea "elfogyott", Bubu megszabadult. Rendet raktak, feltörölték, sebet ellátták. Új teát főztek, új kancsóba töltötték. Közben megtárgyalták a történteket. Sanyi bizonygatta, hogy most is úgy csinált mindent, mint már ezerszer. "Nézd, csak így kavargattam a cukrot a kanállal!" Talán hihetetlen, de újra kiverte az új kancsó oldalát. Bubu már egy tapasztalattal okosabb volt, a naplót kifelé kapta fel. Így csak a második tea veszett oda.

Bubu mesélte:

Két barát beszélget.

- Én kétfelé osztom az embereket. A egyik fele mehet a p-csába, a másik kinyalhatja a s-ggem.

- És én?

- Te? Te haver vagy.  Választhatsz.

Az emberek jellemzésére mesélte, arra, hogy ki reklámozza, "adja el magát" jobban: a tyúk tojik egy 5 cm-es tojást és órák hosszat kotkodácsol, amíg az egész baromfiudvar tudomást szerez csodálatos tettéről. A kacsa 8-9 cm-es tojást tojik, és csak annyit mond, háp, majd szinte egész nap csöndben van.

Ünnep előtt a hentesnél az asszonyok hosszú sorban állnak, vitatkoznak, veszekednek, óriási ribilliót csinálnak. A hentes a hatalmas zajban, idegességében a nagy bárddal véletlenül lecsapja a saját karját. Az asszonyok felhördülnek, nagy zajjal kezdik sajnálni a hentest, aki még jobban ideges lesz.

- Mit sajnálkoznak, nem olyan nagy dolog ez. Azzal mérgesen felkapja a bárdot és lecsapja a másik karját is.

  

  Morvai Elekről is szeretnék néhány sort írni.

1. Híres mondása:

- ... felbontottam, ... aláírtuk, ... lezúzta

Magyarázat: egy igazoló jelentésben ezekkel a szavakkal kente rá társára az alapvetően általa elkövetett hibát.

2. Másik hibázásánál:

- Te Elek, ezt elrontottad!

- Mert a Mellár Pityu megzavart.

- Hiszen itt sem volt.

- Igen, mert mindig egyedül hagytok a legnagyobb sz-rban.

3. Egy értekezleten felállt:

- Majd a mi csoportunk összeszereli a Dexion Salgó polcokat.

Ezek után senki nem hitte el hogy szerelés közben a Kara Árpi kezében véletlenül csúszott meg a villáskulcs, és véletlenül vágta állon szegény Eleket. Napokig nem tudott beszélni.

 4. Szabadság kivételénél a legfurfangosabban számolta ki a napokat. A váltott műszakban járást mikor kell abbahagyni, áttérni nappalozásra, mikor kell a váltásba visszatérni ... Mindenki a csodájára járt, ahogy meg tudta néhány nappal hosszabbítani a szabiját. Állítólag jó tanítványa voltam.

 5. Állandóan hordott melós-svájci sapkájában komolyan magyarázta, hogy a terem mely pontjain érezni jobban a huzatot, és a feje mennyire érzékeny erre. Ezeket a huzatos helyeket kikerülve közlekedett, vagy telepedett le dolgozni. Most, ahogy ezeket a sorokat leírom jöttem rá, hogy csak a 25 év korkülönbség miatt tűnt akkor mulatságosnak, és ma már magam is figyelem hol nem éri huzat az érzékeny derekamat.

6. Legmérgesebb és legdrasztikusabb kifakadása: A cica rúgja meg!

 

Kárász Árpi raktárosként működött. Csendes, rendes srác volt, de volt egy nagyon csúnya szokása. Amerre járt, a különböző szobákban, ha látott valamit, ami nem szerepelt a szobaleltárban, akkor észrevétlenül feljegyezte, és rövid idő múlva kirakta a szobában az új leltárt. Sokszor fordult ilyen elő és nehezen lehetett elintézni, hogy a javításra vagy egyéb célból (pl. meló után vittük valahova) bevitt magánholmik lekerüljenek a leltárból. Mentségére legyen mondva, tilos volt bármilyen elektromos vagy fényképező magán eszközt bevinni a melóhelyre. Tehát abból indult ki, ha látott valamit, az csak véletlenül nem szerepelt a leltárban. Azok pontosságán pedig éberen őrködött.

Halála után (elég fiatalon eltávozott) átnéztük a nyilvántartását. Sokszor szerepelt kis műanyag marmonkanna bevételezése. A kannákat viszont nem találtuk. Nem tudom ki, talán Tóni jött rá, hogy a MOS6 tisztítószert valóban egy marmonkannára hasonlító literes műanyag flakonban árulták, és a takarító lányok kidobták amikor kiürült. Nem tudtak a bevételezésről.

 

Pataki Béla nagyon érdekes figura volt, sok hóborttal. Beszélgetni nagyon szeretett, de nehezen talált hozzá partnert, mert csapongó fantáziája miatt nehezen lehetett követni és érteni a beszédjét. Nekem nem okozott problémát, mert rájöttem, hogy minden negyedik mondata kapcsolódik össze. Érthetőbben: az első  a negyedikhez, a második az ötödikhez, a harmadik a hatodikhoz, stb. Csak fejben össze kellett shifftelnem a mondatait, ami 25 évesen még nem okozott nekem problémát, és máris jókat társalogtunk. Ezt a titkot a mai napig megőriztem, nem árultam el a munkatársaknak. Így sikerült csak nekem annyira belopni magam Béla szívébe, hogy más egyéb baráti megnyilvánulása mellett pl. spontán beállított hozzánk vasárnap este azzal: valamit megnézne a TV-ben, ami érdekli. Akkoriban alakítottam át a csillárunkat, szerzett hozzá baráti áron (ingyen) vörösréz anyagot, ami kincsnek számított akkortájt. Megtanított Trabant keréken defektet javítani. A munkatársak között a legnagyobb sikert a kis partvisos Trabant indításával érte el. A módszer a következő: a vezető oldali ajtót nyitva tartva a kis partvissal kinyomta a kuplungot. A sebváltót egyesbe tette, gyújtást ráadta és a szélvédő oldalkereténél fogva elkezdte tolni a Trabantot. Amikor megfelelő sebességet elért, a partvist bedobta a padlóra, ezzel a kuplungot kiengedte,  beugrott az ülésre és nyomta a gázt.. Senki mást nem láttam még egyedül sikeresen betolni egy Trabantot. Szerintem Nobel díjas módszer.

 

Muntyán Lajos (Muntyi) sovány testalkatú volt, de bivalyerős. Erejét talán a házépítésének köszönhette, de lehet előtte is megvolt. Egy alkalommal Demeter Feri ( lóbébi) valamiért, talán beszélni akart vele, megfogta hátulról a vállát. Muntyi a 180 cm-es, 100 kilós Ferit egy pillanat alatt átdobta a vállán. Persze utána elnézést kért, mondván hirtelen, ösztönből cselekedett. Lajos a kertjében nyulakat tartott ketrecekben. Egy alkalommal a baknyulának a ketrecét takarította, amikor a bak valamilyen okból megkapta a kezét. Lajos erre egy kicsit meglegyintette a nyulat, hogy maradjon nyugton. A bak a kis legyintéstől úgy csapódott a ketrec falához, hogy nyomban kimúlt. Lajos az étkezdében a levesébe kóstolás nélkül  minden alkalommal beleöntött egy pohár vizet, mert biztos sós. Csak a legnagyobb téli hidegben aludt a házában a szobában, egyébként a nyitott oldalú, üvegtetős verandáján aludt. Rengeteg szúnyog csípése volt. Azt mondta minden évben csak az első 30-50-et érzi, azután immunissá válik a csípésekre. Családjában az jelentette a demokráciát, hogy a lánya választhatott: kenyérrel, vagy kenyér nélkül eszi meg a nemszeretem főzeléket. Elbeszélése alapján az apja is hasonló természetű lehetett, mert a vendégektől megkérdezte úgy esznek-e, mint a ló, vagy mint a disznó. Természetesen mindenki a lovat választotta, mert nem tudták a ló csak az evés végén iszik. Nem is kaptak a vendégek evés közben innivalót.

Korpics Vili írta:

Szervusz Béla!
Szilveszterkor jutott eszembe egy régi sztori bentről. Úgy emlékszem, a 
Muntyi (és mások) volt benn szilveszterkor, amikor bejött ellenőrizni 
Hárs et. Egyedül, vagy a Kakukkal, azt nem tudom. Szépen, komótosan 
körbejárt, ide-oda benézett. Aztán odafordult a Muntyihoz: tudom, hogy 
van benn pia, de hova dugták? Mire Muntyi a legtermészetesebb hangon: a 
frigóba... volt röhögés, pia maradt, Hárs elment.
Másik: szintén Hárs et. gügyüje volt, hogy az állandóan lecsavart 
zuhanyrózsának a helyén kell lennie, ezért odaforrasztatta valakivel. A 
látványt sokáig élvezhette, ha nem vette észre, hogy valaki (mintha a 
Bubu lett volna) egyszerű megoldást talált: középen egy nagy fúróval 
kifúrta, Fenn is volt, nem is spriccelt. Ennyi.    Szia - Vili

  

 

A következőkben eltávozott munkatársainkról emlékezem meg:

Ma, 2014.07.24-én temettük el Keszőcze Janit a Kozma utcai temetőben. Róla jutott eszembe, hogy kedves és humoros munkatársai (akiket egyébként egy alkalommal úgy mutatott be: az embereim. Pedig csak a kollégái voltak.) amikor hivatalos ügyben külföldre kellett utazzon egy nagy szerszámos táskával, akkor abba belecsempésztek egy téglát, plusz egy maréknyi használt ólomplombát a drótjával együtt. Csak az érkezési helyén vette észre, ráadásul telefonon el is panaszolta, ezzel több évre ellátta a kollégákat ugratni való témával. Más. Meg tudja-e írni nekem valaki, hogy keletkezett a Miszőcze elnevezés?

 

 Ma, 2014.09.22-én  búcsúztattuk el Gerencsér Gyurit az Kozma utcai temető szóróparcellájánál. Vele kapcsolatban mesélte Korpics Vili: Gyuri és P.Iván egy bordásfalat szereltek vagyis rögzítettek a falhoz. Valahogy kiesett a rögzítő csavar, de nem látták, hogy leesett-e a földre, vagy nem. Ezért a bordásfal tetején és a földön is keresték a csavart. Gyuri kereste a tetején, Iván a földön. Néhány másodperc múlva Gyuri felkiáltott: Tiszta hülyék vagyunk, hogy nem fordítva keressük! (Természetesen csak a volt kollégák érthetik a poént.)

 

Ma, 2015.01.05-én búcsúztattuk el a 82 évesen elhunyt Somlai Jánost a Fiumei úti temető szóróparcellájánál. Három érdekesség jutott róla az eszembe. Az elsőt a Takács Tóni-ról szóló megemlékezésben leírtam: tőle vásárolta meg Tóni az öreg "ILjusint". A második is Tónihoz kapcsolódik: Somlaival együtt jártak ML-egyetemre. Együtt tanultak. Ez azt jelentette, hogy Tóni elolvasta a tanulni valókat és elmagyarázta Somlainak. (Sokkal magasabb beosztása miatt nem volt semmire ideje.) A vizsgákon Somlai rendszeresem jelest kapott, Tóni négyest. Ki érti ezt? Harmadik dolog: Somlait követte a HTSZ igazgatói székében dr.Tóth Gyula.

 

Ma, 2016.06.29-én búcsúztunk el a Pestszentlőrinci temető ravatalozójának nagytermében a 68 éves korában elhunyt Barnai Istvánnétól, Marikától. Mi Barnai Macának hívtuk, pedig semmi "Macaság" nem volt benne, sőt természete alapján inkább anti-Maca volt. A búcsúbeszédből tudtam meg, hogy a családja Manyinak, Manyikának hívta. Nem tudom miért nem javasolta, hogy mi is így hívjuk. Spirituális élmény volt egyszerre látni a hamv-úrnáját és az élő Marikát. Ugyanis a lánya, Tímea most pontosan úgy néz ki, mint amikor Marika közöttünk élt. Szokták mondani, hogy a megszólalásig hasonlít valakire. Erre az esetre azonban nem igaz, mert Tímea a megszólalás után is tökéletesen olyan volt, mint az édesanyja. A búcsúztató vége különleges volt, legalábbis számomra, mert még nem voltam ilyen búcsúztatón. A temetőszolgák a virágokat kihordták a ravatalozó előtt álló nagy kőkereszt lábához, az urnát beletették egy kocka alakú hullám-papir dobozba és odaadták a legközelebbi hozzátartozónak. A család, lánya Tímea és unokája Viktor otthon őrzi a 2012-ben elhunyt István hamvait, és Marika hamvait is hazavitték.

Trunk Gyula temetése utáni beszélgetésen tudtuk meg, hogy a család István és Marika hamvait az érdi temetőben helyezte el.

 

Ma, 2016.09.20-án búcsúztunk el Götli Józsitól Ábrahámhegyen.  (Sajnos nem tudtam elmenni a temetésre. Ha valaki ír néhány sort, szívesen közzéteszem.)

 

Ma, 2017.08.15-én búcsúztunk el életének 78-dik évében elhunyt Trunk Gyulától az óbudai temető szóró-emlékhelyénél. Nem volt búcsúztató beszéd csak bevezetésül Bach Air zenéjét hallgathattuk, majd az Ave Maria zenéjére mosódtak a kövek közé a hamvak, miközben néhány szökőkút működött vékony sugárban. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  (A reklámokat az e-oldal üzemelteti. Nekem csak annyi a hasznom, hogy így lehetséges a weboldal ingyenes használata.)

 

 

 

a